BEKÖSZÖNTŐ

A Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda dolgozói nevében szeretettel köszöntöm intézményünk honlapján. Bízunk benne, hogy ezeken az oldalakon lapozgatva megtalálja mindazt az információt, amelyre szüksége van, s olyan érdekességekre is rábukkan, amelyek segítik tájékozódását az óvodai életben, a gyermeknevelésben, vagy épp kellemes perceket szereznek Önnek a gyerekekről készült pillanatfelvételek, bájos kis elszólások, történetek láttán.

Engedje meg, hogy röviden bemutassam intézményünket.

A Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda öt intézmény összevonásával, ebben a formában 2000-ben kezdte meg működését. Jelenleg öt épület 28 csoportjában fogadjuk a gyerekeket, és biztosítjuk számukra a boldog és kiegyensúlyozott gyermekkor lehetőségét.

Fenntartónk, Tiszaújváros Város Önkormányzata arra törekszik, hogy anyagi és szakmai szempontból is segítse a lehető legjobb körülmények kialakítását, az óvodás gyermekek optimális fejlődése érdekében.

Nevelőtestületünkben sokoldalúan és magasan képzett, elkötelezett pedagógusok dolgoznak azért, hogy minden óvodásunk megkaphassa az egyéni sajátosságainak megfelelő, ahhoz igazodó nevelést, fejlesztést. Mindennapi nevelési feladataik megvalósításában aktív társaik a gyermekszerető és munkájuk iránt elkötelezettséget érző pedagógiai asszisztensek és dajkák. Az óvodapedagógusok és a szülők gyermeknevelési nehézségeikben tanácsokért fordulhatnak óvodapszichológusunkhoz.

Akkreditált kiváló tehetségpontként jelenleg nyolc tehetséggondozó műhelyben foglalkoztatjuk a gyermekeket.

Magasan képzett fejlesztő - és gyógypedagógiai végzettségű szakembereket biztosítunk a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő, illetve sajátos nevelési igényű óvodásaink neveléséhez, fejlesztéséhez.

Az óvodás gyermek életében a legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenységi forma a játék, mely áthatja mindennapjainkat. Ehhez gazdag játékeszköz készlettel rendelkezünk minden óvodai csoportban, mind emellett nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy sokszínű tevékenységekkel, valamint programok, rendezvények szervezésével óvodásainkat gazdag élményekhez, tartalmas ingerekhez juttassuk. Ezek, esetenként a szülőkkel együtt megélve, jótékonyan hatnak értelmi, s nem utolsósorban érzelmi intelligenciájuk kiegyensúlyozott fejlődésére is.

A legfőbb célunk nem is lehet más, mint boldog, egészséges lelkű gyermekeket nevelni.                                                                    

Micskiné Bodó Erzsébet

          óvodavezető

Elérhetőség

Óvoda neve: Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda
Óvoda címe:
3580 Tiszaújváros, 
Pajtás köz 13.
Óvoda telefonszáma:  06-(49) 341-080
faxszáma:   06-(49) 341-080
email: szivarvany@tujvaros.hu 
Óvodavezető: Micskiné Bodó Erzsébet
   
Részletesen...

Események, rendezvények

Június 2017
V H K Sz Cs P Szo
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

logo 260

51tujv uj

Copyright © 2015. Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda