Március 15-ét ünnepeltük

Óvodánkban is szép hagyományai vannak a március 15-e ünneplésének. A gyerekek napokkal a megemlékezés előtt kokárdákat, zászlókat, nemzeti színű virágokat készítenek, és az ünnephez illő dalokkal, zenékkel, versikékkel készülődnek e napra. Idén sikerült még hangulatosabbá tenni a huszárok korának megidézését, hiszen a Zenebona együttes látogatott el két épületünkbe, a Tündérkert és Szivárvány óvodába. A korhű jelmezeket lelkesen csodálták meg a gyerekek, a Kossuth-nóták, katonadalok, a dobpergés, hangszeres toborzó meghozta a kedvüket a meneteléshez, a „katonaélet” kipróbálásához. Közben azt is megtudták, mi az a mente, dolmány, láthattak igazi kardot, sőt azt is elárulták nekik, honnan ered a mondás, hogy röhög, mint a fakutya. (A csizmát fel- és lehúzni segítő eszköznek, a fakutyának olyan alakja van, mint egy nevető szájnak.)

A zenés, játékos, vidám, és ismeretekben sem szűkölködő toborzót a gyerekek nagy örömmel fogadták. Másnap a nagycsoportosok elhelyezték kis lobogóikat, virágaikat a Petőfi-szobornál, az általános iskolásoknak tartott ünnepség keretében.